"Ha a 28. paragrafus és az az attitűd, amit képvisel, megmaradt volna társadalmunkban, még mindig azt gondolnánk, hogy a meleg emberek másodrendű állampolgárok és hogy ez így helyes, és hogy úgy is kell bánni velük, mint másodrendű állampolgárokkal."

Sir Ian McKellen 

2012-ben Ljubljanában voltam egy nemzetközi workshopon, ahol angol és skót trénerek vezetésével és más európai országok résztvevőivel együtt elhatároztuk, hogy mi is megtartjuk saját LMBT Történeti Hónapunkat (az Egyesült Királyságbelieket követve mindig februárban), mert nagyon hiányzott, hogy többet tudjunk történelmünkről.

A fotó készítője: Alexandra Carastoian

A februári kezdés a briteknél annak köszönhető, hogy 2003-ban ebben az időszakban törölték el a 28. paragrafust vagy szakaszt. Ez volt az a törvény, ami megtiltotta a homoszexualitás propagálását az iskolákban és  a Thacher kormány vezette be 1987-ben. 

Az LMBT Történeti Hónap a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek személyes és közösségi történelmével, kultúrájával foglalkozik. Eseményein felidézi a meleg mozgalom eredményeit, vívmányait, bemutatja híres, vagy eddig nem ismert LMBT emberek történeteit, alkotásait. Hagyományt mutat be, talán hagyományt teremt.

A 2 évvel ezelőtti beharangozó filmben például közismert magyarokat mutatott meg:

Az idei hazai rendezvénysorozatot Günter Grau, német történész, a meleg holokauszt legismertebb kutatója nyitja meg január 31-én este.

 A megnyitót követően a 175. paragrafus című filmet vetítik majd. 

Valamikor a 2000-es évek elején az egyik meleg fesztiválon láttam először a filmet. Nagy hatással volt rám. Német meleg férfiak emlékeznek vissza, hogyan hatott az életükre a náci Németországban a 175. paragrafus. Rettegve ismerkedés, elhallgatott, de stikában megélt szerelmek, börtönévek, a megaláztatás időszaka. Emlékszem egy párra, akik a véletlennek köszönhetően jöttek össze egy folyóparton és aztán 10 évig éltek együtt titokban.

A filmnek, amit amerikaiak készítettek, van egy magyar vonatkozása is: Szemző Tibor szerezte hozzá a zenét.

 Takács Mária

A farsangi szezonban az azonos nemű tánccsoportok is bálokat rendeznek szerte a világban. Az időszak január 6-án, vízkereszt napján kezdődik és nagyböjtig tart. A bálok lehetnek zártkörűek, vagy tematikus alapon szerveződők (Anna - bál, svábbál, vagy anno legénybál, iparosbál stb.). Volt olyan időszak, amikor ezeket a mulatságokat, sokszor a bujaságot szimbolizáló szokásai miatt betiltották.

Tibor az 1980-as évek végén emigrált az Egyesült Államokba. Itthon népitáncolt, Amerikában pedig egy azonos nemű tánccsoporthoz csatlakozott, akik a square-dance-t (francia négyest) táncolták.

Az első meleg square-dance csoport 1976 decemberében alakult meg Miamiban, a Double-R bárban. Azóta ez a tánc igen népszerű lett, többek között azért, mert mindenki számára nyitott kortól, nemtől, etnikumtól, vallástól, szexuális identitástól függetlenül.

"Igen, 87-ben, áprilisban mentem ki." - mondja. Elege lett az itthoni életből és a munkájában sem tudott előbbre lépni. Úgy gondolta, hogy kint jobb lesz neki, mivel azt is hallotta, mennyivel szabadabb nyugaton melegnek lenni.

"Szerettem táncolni. Minden évben volt népitánc-összejövetel Budapesten, és akkor összeismerkedtem egy holland férfival, ő mesélte, hogy milyen az élet kint, és innen tudtam."

Az, hogy Amerikába került a véletlen műve volt, ez a menekülttáborban derült ki, ezt dobta neki a gép.

Erdélyi Tea fotója

Tibor lelkesen mesél élményeiről, amik Phoenixben kezdődtek. Nagyon szeretett táncolni, például countryt, aztán később bekerült egy csoportba, ahol megismertették vele az amerikai táncot, a squaredance-t, és megtetszett neki ez a műfaj. Mikor átköltözött Las Vegasba, azonnal keresett is egy ilyen tánccsoportot. Phoenixből súgtak neki, hogy kit és hol kell megkeresni, nem volt nehéz rátalálnia.

Ahogyan az azonos nemű táncokban, a squardance-ben sincsenek meghatározott nemi szerepek, bárki táncolhat bármelyik pozícióban. Ezeket követő és vezető szerepnek nevezik.

Az azonos nemű táncról a Meleg Szemmel egyik epizódjában

"4 párról van szó. 4 pár egymással szemben áll, mint egy square, mint egy kocka, és vannak vezetők, meg követők." - meséli Tibor. Ugyanúgy, ahogy más azonos nemű táncoknál, mindenki eldöntheti, hogy melyik pozíciót választja. De a követőknek sokkal színesebb lépéseik vannak, és ezért ő inkább azt szerette csinálni.

"És ugye, legtöbbször a párok, azok párok is voltak. Tehát a magánéletben is." - jegyzi meg.

Chicago Gay Square Dance Convention, 2010 júliusában

"És hát, nekem nem volt párom, tehát én mindig, aki éppen szabad volt, azzal táncoltam. És egyik alkalommal a vezető mondta, hogy jön egy srác, aki új, egy tanár, egy zenetanár, és hogy fogadjuk kedvesen, hogy hátha sikerül megtartani, és hosszan együtt táncolni. És mondta nekem, hogy akkor ő lesz a te párod. És akkor mondtam, hogy jó. És amikor belépett. Na, tudni kell azt, hogy az én ideálom, az nem lehetett szakállas, kopaszodó, szőrös egyén. Bejött az illető: szakállas, kopaszodó, szőrös volt, de mikor belenéztem a szemébe, - kék szeme volt, és az egész úgy sugárzott, és mintha elfedett volna mindent. Egyből megigézett. Szerelmes lettem."

Ebből a szerelemből végül egy 7 éves kapcsolat lett.

Az interjút készítette: Banach Nagy Milán, Hanzli Péter

Szerkesztő: Takács Mária és Seregély Ágnes

Köszönjük a Hotel Casati az interjú elkészültében nyújtott segítségét!

Híres meleg vagy és nem bújtál még elő? Itt az ideje, hogy megtedd! Kulka János, Alföldi Róbert, Oláh Ibolya, Gallusz Niki vagy éppen Lakner Zoltán. Pár olyan ember, akire az elmúlt években még heteroszexuálisként tekintett a nagy többség. Az elmúlt időszakban sokan beszéltek őszintén magukról, talán azért, mert most – egy ilyen politikai légkörben - van ennek igazán tétje.

Nem volt ez azonban mindig így. Voltak idők, amikor csak pár emberre hárult a teher, hogy Magyarország „díszbuzijai” legyenek. 2012-ben Nádasdy Ádámmal beszélgettünk.

MF: Ádám, te vagy az egyetlen híres meleg, aki nyíltan vállalja a másságát ma Magyarországon.

NÁ: Igazán?

MF: Fogjuk rá! Hogy volt ez, annak idején, a múltban, amikor szembesültél magaddal, a másságoddal? Hogy volt ez a felismerés akkoriban?

NÁ: Először is, hogy én igazán híres vagyok-e, nem tudom. Nem eléggé. Már úgy értem, hogy nekem megfelel a hírességi fokom, csak az ország, a társadalom szempontjából jobb volna, hogyha nálam híresebb emberek is vállalnák. Olyan, aki a tévében mindennap szerepel, híres sportoló vagy politikus vagy milliomos, vagy nem tudom, micsoda. Ezt azért szeretném leszögezni, hogy ez azért így nem az igazi, mert hát, jó, engem sokan ismernek, de hát, az nem ugyanaz. 

Szabó Judit portréja Nádasdy Ádámról

Hogy ez hogy volt? Hát, nagyon lassan történt. Nekem nagy szerencsém volt, mert én egy olyan közegben éltem, ahol ez nem volt nagyon probléma. Már úgy értem, a külvilág számára. Nekem probléma volt, hogy én meleg vagyok, és én ennek nagyon nem örültem, és én szerettem volna ettől megszabadulni, de az a közeg, amiben éltem, az érdeklődéssel nézte, vagy vállat vont, vagy még úgy - hát, hogy mondjam - támogatta is, bíztatta, már nem a melegséget magát, hanem hogy hát, az ember legyen az, ami.

MF: Mikor bújtál elő igazából így nyilvánosan?

NÁ: Fotókiállítást tartott egy Göbölyös Luca nevű fotóművésznő, és olyan kiállítást csinált, ami csupa melegekről szóló portrékat készített, és ezeket kiállította Francia Intézetnek egy termében. És engem kért föl, hogy nyissam meg a kiállítást. És akkor én ezt elvállaltam. És tulajdonképpen ott volt először, hogy ugye oda bárki bejöhet, és be is jött. És ott nekem kellett azon elgondolkozni, most mondjam-e azt, hogy a  melegek, vagy mondjam azt, hogy mi, melegek így meg úgy. Na, mert ő csupa nagyon furcsa és elszállt figurát fotózott le.

Napoleon 1995 No 1. Göbölyös Luca képe, forrás: http://www.lucagobolyos.hu/

Nándi és Roland. Göbölyös Luca képe, forrás: http://www.lucagobolyos.hu/

Vagy nagyon szépet, vagy nagyon csúnyát, vagy nagyon feminint. És azért én bele akartam fűzni, hogy persze, a művésznek joga van bármihez, de hát azért, mi, melegek nemcsak ilyenek vagyunk, hanem teljesen unalmas külsejű alakok is vannak. És végül aztán vettem a bátorságot, és így fogalmaztam: mi, melegek nem ilyenek vagyunk, vagy hát, csak kis részben. És hát, ez volt az a pillanat, mikor ez így elhangzott.

MF: Ez mikor volt?

NÁ: 90-es évek volt már ez, a modern, az új Francia Intézet.

MF: Azzal viszont, hogy azon a bizonyos kiállításon kimondtad ezt, hogy: mi, melegek, azzal - bár én akkoriban nem követtem az eseményeket még -, feltételezem, hogy reflektorfénybe kerültél ezzel. Legalább egy bizonyos ideig.

NÁ: Igen. Igen. Beszámolt a mit tudom én milyen újság erről az eseményről, és akkor idézte ezt a mondatot. Hát, igen. Jó, hát a tévéhíradóban nem mondták be, de igen, akkor azért azt lehet mondani, hogy nyilvánosságra került.

MF: És ezt hogy élted meg?

NÁ: Jó, ez a rendszerváltás után nem sokkal volt. Akkor azért ilyen nagyon boldog idők voltak. Hogy majd itt minden szabad, és lesz majd nyíltság. Lett is sok szempontból egyébként. Nem annyi, mint szerettük volna, de ... Nem aggódtam ezért. Az Iván annál inkább.

Ádám akkori párjával, Ivánnal, egy összejövetelen

MF: Azért kérdezem ezt, mert beszéltünk arról, hogy rajtad kívül nagyon kevés olyan híres vagy közismert ember van, aki vállalná a melegségét, és hogy te ennyire lazán vagy nyugodtan viselted ezt, és gyakorlatilag azt mondod, ha jól értem a szavaidat, hogy nem volt különösebb következménye ennek, akkor szerinted miért van az, hogy nagyon sokan viszont nem vállalják föl.

NÁ: Mondják vagy harsogják, hogy úgy mondjam, legmagasabb szinten. Fiúk, hát nem tudom. Én igazán nem akarok ítélkezni. Őszintén megmondom, én egy gyengeségnek tartom ezt, mert azt gondolom, hogy ezt kötelessége volna az illetőnek megtenni, ha már úgy alakult az élete, hogy meleg, és közben sikeres, és közben gazdag vagy szép, vagy tehetséges, vagy van helye az életben, akkor ezt meg kellene mutatni, hogy hát, van ilyen. De hát, nem tudom.

MF: Nem beszéltek ezekről a dolgokról azokkal a barátaiddal, akik hasonlóképpen közismertek, de nem vállalják föl?

NÁ: Hát, olyan nehéz! Most én nem kellek ahhoz. Szerintem, azt a tulajdon lelkiismerete is mondja neki, hogy: te, baszd meg, hát, miért nem állsz ki, hát, ki, ha nem te? Most ehhez én nem kellek. Bár, hát, a fene tudja. Most kezdjem el mondogatni nekik, hogy: szedd össze magad, és állj föl oda?

MF: Igazából inkább arra voltam kíváncsi, hogy ilyen lelki közösségben beszélgettek-e arról, hogy milyen érzés megélni ezt közösségi emberként? Nem azért, hogy te hajtsd őket valamilyen irányba.

NÁ: Nem tudom. Lehet, hogy egyébként komolyan rá kellene parancsolni némelyikre, így atyailag, hogy "szedd össze magad, és csináld!"

Az interjút készítette: Banach Nagy Milán, Halmai Gábor

Szerkesztette: Seregély Ágnes és Takács Mária

Nem találtál párra iskolai vagy egyetemi életed alatt? Munkahelyen nem szeretsz ismerkedni? Bizonyára a te fejedben is megfordult, hogy interneten, akár párkereső portálok, akár közösségi média oldalak segítségével ismerkedj. A melegeknél még inkább fontos ez a forma, hiszen sokan nem tudják, vagy nem szeretnék családi körben, az iskolában vagy tágabb baráti társaságban felfedni identitásukat.

Persze voltak idők, amikor még nem létezett a „Gay Romeo” vagy a „Grindr” és nem volt Facebook sem. Meleg szórakozóhelyek is elvétve voltak, azok is csak Budapesten. Hogyan ismerkedtek ebben az időszakban a meleg férfiak?

Verhás Máté írása

Róbert sosem használta az Internetet ismerkedésre, csak segítséggel, először Pállal, egy idősebb barátjával, aztán Péterrel, egy harminc körüli férfival, aki mind a mai napig segít neki a házimunkában. „...már kétszáztíz jelentkezőnél tartok, de rettentő felelőtlenek. Ebből jó, ha húszat megismertem élőben, ha mind a kétszáztízzel megismerkedtem volna személyesen, biztos lett volna közöttük, aki jó lett volna. De sajnos a legtöbb nem jelentkezik, csak szó nélkül eltűnnek, vagy nem érdekli őket semmi komoly, csak szexet keresnek. Én azt nyolcvannégy évesen már minek keressek?”

Róbert 84 éves, budai lakos, kötésből tartotta el magát egész életében. Miskolcon született, érettségi után került Pestre. Édesapja oroszországi fogságban elhunyt, ezért a nagybátyjánál lakott, aki a Vajda Péter Evangélikus Főgimnázium igazgatója volt. A káderezés során nem nézték meg az indexét, és a nagybátyja fiaként írták be, ezért nem engedték egyetemre, így kezdett el kötni és idős hölgyeket gondozni, hogy fenntartsa magát. Fiatalabb korában, lévén, hogy a homoszexualitás nem volt beszédtéma az emberek között, nem volt tisztában vele, hogy az ő példája nem egyedi, azt gondolta, egyedül van a világban a helyzetével. Csupán sokkal később, hatvan éves korában kezdett el különböző fórumokon ismerkedni.

Az első közösségi platform, amin ismerkedni kezdett a Mások magazin volt. Az újságot 1989-ben alapította a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság, első száma pedig 1991 áprilisában jelent meg. (A lap stencilezett számai már 1989-től forgalomban voltak.)

A Mások egyik címoldala

Róbert sok éven át vásárolta a Mások magazint egy szexboltban, a Király utcában. Minden számát megvette akkoriban körülbelül 100-150 forintért, illetve gyakran hirdetett benne a partnerkeresésre kialakított rovatban.

Hogyan zajlott ez a gyakorlatban? A magazinban mellékelt hirdetési szelvényt kitöltötte, ráírta a szövegét, illetve egy jeligét, amely alapján neki válaszoltak, és beküldte a szerkesztőségbe. Rendszerint már a következő hónapban megjelent. Róbert elmondása szerint a szerkesztők rugalmasak voltak, bővítették a hirdetés rovatot, ha a beérkező levelek mennyisége igényelte. Ha az ember az újságban található szelvényt használta, a hirdetés feladása ingyenes volt, a fizetendő díj benne volt a szám árában. A magazinban a feladó címét nem tették a hirdetés szövege mellé, a válaszlevelek a jeligével megjelölve a szerkesztőségbe érkeztek, ahonnan továbbították a hirdetőnek.

Hírlapárus a 70-es években, forrás: fortepan

Róbert hirdetéseiben leginkább társat keresett. 1991-ben ment nyugdíjba, akkor volt 60 éves, olyan élettárs lett volna neki megfelelő, aki aztán örökölhet is tőle. Jelenleg is ugyanezzel a célzattal ismerkedik Péter nevű fiatal segítő-gondozójával az Interneten, amihez ő maga nem ért. Nem szexet keresett, szerelemben sem reménykedett sokat, csak egyedüllétében többféle barátot is szeretett volna, aki, aztán ha úgy alakul, vele él, társa lehet haláláig. Természetesen sokan válaszoltak is neki: „Azt nem lehet hirdetni, hogy úrifiút keresek, én értelmes fiút keresek. Nem keresek susztert vagy segédmunkást, akinek megfeleltem volna. Aki nekem megfelelt, annak meg én nem kellettem. Most is olyan műveletlenek meg tájékozatlanok, hogy nem tudok velük mit kezdeni!”

Hirdetések a Mások újságban

A válaszlevelek rendszerint tartalmaztak telefonszámos elérhetőséget, és azon egyeztettek találkát. Előfordult ritkán, hogy fotót is mellékeltek, de nem ez volt jellemző, az inkább, hogy paramétereket adtak meg magukról. Rendszerint nem volt egyéni szöveg, hanem a korábbi hirdetések alapján megfogalmazott sablonszövegekkel válaszoltak. A legtöbb levél hasonlított a másikra, nem volt bennük sok eredetiség. Magasságot, súlyt, intim méretet, életkort adtak meg. Róbert átlagosan egy-egy hirdetés után 2-3 válaszlevelet kapott, a Másokon keresztül körülbelül negyven hirdetést adott fel. Azt mondja, valószínűleg azért nem kapott válaszleveket, mert túl komoly volt a hirdetése, nem vették komolyan, vagy olyanok jelentkeztek, akik nem feleltek meg Róbert elképzeléseinek és igényeinek: „válaszolnak és eltűnnek”.

Róbert mind a mai napig keresi társát, most már az interneten is.

Szerző: Verhás Máté

Amíg a karácsony leginkább családi ünnepnek számít, a szilvesztert inkább a barátaikkal dorbézolva-bulizva töltik az emberek. 

Mi a szilveszter eredete, és hol ünnepelhettek nyíltan melegként az emberek az „átkosban”? Megtudod az első részből, és ezt folytatjuk most egy titokzatos szórakozóhellyel, ahol nem csak jeles napokon bulizhattak az emberek.

Az Egyetem Presszóban

Hát igen, a híres Egyetem Presszó… Hol is volt? Ja, igen, a Ferenciek terén: most egy bank van a helyén. Így nézett ki kívülről:

Nem is nagyon volt akkoriban más meleg szórakozóhely, ez is csak 10 óra után változott át: Misike, a beengedőember csekkolta le az embereket és csak azok jöhettek be, akik biztosan tudták, hová is jöttek.

Az Egyetem a Vendéglátóipari Vállalat újságjában

Attila többször ismerkedett, barátkozott, szórakozott a helyen, eleinte szilveszterkor.

Riporter: Először az unokahúgoddal mentél. Hogy egyébként ott lányok is voltak? Tehát leszbikus lányok is voltak, vagy inkább férfiak?

Attila: Hát, biztos, hogy voltak. Én nem ismertem konkrétan leszbikus lányokat, de biztos, hogy voltak. Hát, a Mártika nem volt, az csak úgy kísérőnek elkísért. Hogy ne menjek egyedül.

Riporter: Gardedámod volt.

Attila: Igen. Igen.

Riporter: Ez a legelső alkalom volt?

Attila: Nem, nem. Volt, hogy ott szilvesztereztünk. A Márti nagyon jól érezte magát a melegek között. Te, van nagyon-nagyon sok házaspár volt, akik direkt keresték a meleg társaságot. Nem tudom miért. Megbízhatóak voltak, biztos, hogy nagyon jó társaság voltunk, nagyon el tudtunk beszélgetni, jól néztünk ki, jól tudtunk táncolni, hogyha elmentünk ilyen bulikba. Komolyan mondom, hogy imádtak. Na. Imádtak.

Hol szilvesztereztek még meleg pasik a rendszerváltás előtt? Első rész.

Vannak szilveszteri történeteid? Küldd el nekünk a civil.muvek@gmail.com címre!

Szerző: Seregély Ágnes

Riporterek: Hanzli Péter, Banach Nagy Milán, Halmai Gábor

Amíg a karácsony leginkább családi ünnepnek számít, a szilvesztert inkább a barátaikkal dorbézolva-bulizva töltik az emberek. Az ünnepet Szent Szilveszter pápáról nevezték el, aki az év utolsó napján halt meg. A mulatság állítólag az ókori római szaturnáliákból hagyományozódott ránk, ahol még 3-4 napig vagy akár egy hétig is tartottak a lakomák, ivászatok, a tánc és az örömzenélés a téli időszakban bánatűzőként, amit cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok, valamint karneváli is felvonulások tarkítottak.

Erre az időre felfüggesztésre kerültek a társadalmi rangok is, a rabszolgák urakként viselkedhettek, a gazdáik sokszor ki is szolgálták őket. Természetesen ez idő alatt a legtöbb munka is szünetelt.

Az ünnep nem mindig ugyanazokra a napokra esett, tehát mozgóünnep volt. XII. Ince Pápa 1691-ben kihirdette ki, hogy az újév napja mindig január 1. legyen.

Ennyit a tágabb történelemről, térjünk rá a mi történetünkre: vajon hol szilveszterezhettek nyíltan melegként az emberek az „átkosban”?

Otthon

Laci mindig is szeretett volna otthon szilvesztert tartani, de ez sajnos ritkán sikerült neki:

„Én nem nagyon tarthattam [házibulit], mert nekem a szüleimmel, illetőleg, mikor a barátommal éltem együtt úgy, hogy ott laktam náluk – hivatalosan a szüleimnél -, ő is együtt lakott az édesanyjával. Nála akkor tudtam rendezni bulit, amikor az édesanyja azt mondta, hogy: na, gyerekek, én most elmegyek nyaralni, 1 hétig tiétek a lakás. Vagy szilveszterkor elment a másik gyerekéhez, és ott aludt, és mi rendezhettünk bulit. De nem volt saját lakásunk, úgyhogy mi inkább jártunk ilyen meghívásokra, többnyire.”

Laci akkori barátjával, Péterrel

Házibuliban

A rendszerváltás előtt nem voltak még melegbárok, ismerkedni is csak kevés helyen lehetett. Éppen ezért mi is lett volna a legalkalmasabb, hogy összejöjjenek emberek, mint egy jól megszervezett házibuli.

Itt bontogatta szárnyait a hazai transzvesztita előadóművészet is. A fellépésekre előre készültek az előadók, ugyanúgy, mint egy színházi előadásra:

„És akkor elkezdtük a próbákat.” – meséli Miss Mandarin, a mi Tölgyesy Zoltánunk. „Énnekem szakállam volt és bajuszom, és már akkor a Star Sisters (az egy holland, 3 nőből álló kis csapat), annak az egyik egyvelegét csináltuk meg. És akkor már volt rajtunk tűsarkú cipő, már volt rajtunk ruha, de még mindig szakállban voltam, és akkor utolsó nap az Operaház sminkese, aki a baráti körhöz tartozott, hozott gyönyörű operaházi parókákat, akkorra levágtuk a szakállat, bajuszt, mindenkinek, ami volt, és akkor ő kifestett minket, és ő ránk adta a parókát. Hát, ugye, az az utolsó dolog, ami tökéletessé teszi a dolgot. Belenéztem a tükörbe, és akkor elájultam magamtól, mert hogy nem is én voltam! Tehát nagyon érdekes volt.”

Miss Mandarin középen, feketében

„Hetekig próbáltuk a koreográfiát. És aztán utolsó nap már kénytelenek voltunk átalakulni. És akkor ott rögtön, aznap este, őrült nagy sikerünk volt, nekem, személy szerint is, külön, virágokat kaptam, meg ilyenek. És hát akkor azt mondták, hogy: ezt neked folytatnod kell, mert ez olyan jó. És aztán utána, először eltelt egy fél év, mikor csináltunk egy újabbat, aztán megint egy félév vagy egy év, és aztán, lassan begyorsultunk, hogy először csak szilveszterre, akkor van nőnap, akkor húsvétra is lehetne. Aztán, egyszer csak, szájhagyomány útján terjedve, eljutottunk a Márkusékhoz a hegyre, és ott már aztán kicsit színpadszerű körülmények között csináltunk többször műsort. Aztán, mikor az Arizóna megnyílt, akkor oda hívtak. Az már egy nyilvános hely volt.”

A poszt következő része holnap érkezik, amelyben fellibentjük a fátylat egy titokzatos meleg szórakozóhelyről.

A Szilveszterre vonatkozó részhez innen és innen merítettünk. 

Szerző: Seregély Ágnes

Riporterek: Hanzli Péter, Banach Nagy Milán, Halmai Gábor

Kamaszkor. A szexualitás kibontakozásának időszaka, az első csókok és az első felismerések terepe. Vannak olyanok is azonban, akik minden kaland és próbálkozás ellenére csak később ismerik fel, vagy ismerik meg magukat. Ilyen volt Bencze, azaz Takács Bencze Gábor, a Mások főszerkesztője is.

Az első magyar nyomtatott meleg lap, a Mások főszerkesztője, Takács Bencze Gábor ma 71 éves. Isten éltesse!

Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák - forgatás

Ez egy kőtömb, verheted baltával is! - egy nappal a születésnapja előtt mondta ezt párja Takács Bencze Gáborról, amikor egy baráti vacsorán arról beszélgettek, hogy fogadta a negatív kritikákat, vagy éppen hogyan küzdött meg az újságíróival.

A főszerkesztő úr a mi köszöntésünket is kedvesen fogadta:

"Köszönöm szépen, de ha jól meggondolom, talán túlzás ez a nagy ünneplés, hiszen a 17. (tizenhetedik) szülinap még nem is olyan sok. Hol van még innen a 100.?!?!"

 Takács Bencze Gábor 17. életéve körül

A karácsony közeledte a legtöbb meleg ember számára a számvetés időszaka is. Hogy is vagyunk családtagjainkkal, tudják-e rólunk szexuális identitásunkat, ha igen, mennyire ismerik az életünket. Miről tudunk velük beszélni karácsonykor és miről nem.

Családi kapcsolatairól Láner Laci újságíró, a Mások újság volt szerkesztője, így emlékszik:

Én azért comingoutoltam, mert láttam, hogy az akkori barátom, a frissen megismert barátom milyen csodálatos életet él. Tehát nem a hazugságok hálójába bonyolódva és állandóan titkolózva, és lelkiismeret-furdalással. Egyszerűen elmondom otthon, lám, ő is elmondta, és a mamája milyen készségesen befogad engem is a családba, milyen jó lesz ez. Akkor a nővéremmel és az anyámmal éltem együtt, édesapám már nem élt. És akkor elmondtam a nővéremnek, hát, ő teljesen kiborult akkor, 1 évig nem beszélt velem, és egy lakásban laktunk, de a köszönésemet nem fogadta. Szóval, ő nagyon-nagyon kiborult. Az édesanyám szintén, de miután ő nagyon szeretett engem, összeszedte magát, és próbált erről beszélni, és hogy jaj, istenem, nehogy valami baj történjen! Aggódott értem. Neki is rögtön az jött elő, hogy ezek bűnözők, meg ki tudja, hogy milyen alakokkal találkozom. Hát, semmit nem tudott erről a világról. Nem is tudott utánanézni.

És akkor a nővérem erősködött, hogy küldjenek el engem pszichológushoz, aki majd talán ebből kigyógyít. És akkor már nekem megvolt ez a meleg baráti köröm a barátom által, és akkor ők ajánlottak egy meleg pszichológust, akinek én elmondtam a címét az anyámnak, aki elmondta a nővéremnek, aki javasolta nekem, hogy menjek el ehhez a pszichológushoz. Elmentem hozzá, jól elbeszélgettünk, és utána a nővérem is elment, és neki elmagyarázta, hogy ezt nem lehet gyógyítani, meg törődjön bele. És akkor utána 1 év elteltével lassan-lassan oldódott a helyzet, de ez régen volt, mert én most már 56 éves vagyok, és ez 22 éves koromban történt.

És most ott tartunk, hogy a nővérem baráti köre nagyrészt melegekből áll. Tehát az én baráti körömmel ő megismerkedett, akikkel én már nem is tartom a kapcsolatot, ő még jóban van velük, kijön a meleg felvonulásra is. Már mikor nagyon eldurvult a helyzet, tulajdonképpen nem is a melegek mellett, hanem a fasizmus ellen akart valahogy föllépni, akkor ő már tulajdonképpen kiállt a melegek mellett is. Szóval, ehhez el kellett telnie egy időnek, de mindig utólag azt mondom, hogy nagyon jó döntés volt. Volt egy nehéz periódus, de azon túljut az ember, és utána sokkal-sokkal könnyebb lehet. Nagyon jó volt azt mondani, hogy én most nem alszom itthon, mert megyek a barátomhoz, és nála alszom. És nem kellett mindenféle Julikákat meg Marcsikákat előrángatni, és akkor utána: miért nem mutatod be, kisfiam! Ez kényelmesebb megoldás. 

Édesapám meghalt 14 éves koromban, úgyhogy ő vele ez még … De nem tudom elképzelni, hogy ha ő élt volna, akkor mertem volna-e ugyanezt elmondani otthon. Lehet, hogy akkor teljesen más lett volna a helyzet.

Nagyon konzervatív volt, nagyon kemény kezű, tehát az, aki megpofozza a gyereket, ha valami rosszat csinál… Meg hát, eleve egy férfi volt. Egy férfinek ezt elmondani, azt gondolom, hogy nehezebb, mint egy nőnek. Vagy mint egy anyának.

„GYÁSZOLUNK. Megvan az első halottunk” -  kezdte nekrológját Takács Bencze Gábor, a Mások újság főszerkesztője, egy 1992-es cikkében. Gyuritól, egyik kollégájuktól búcsúzott. Gyuri írta évekig a Mások oldalán a HIV-vírussal kapcsolatos, felvilágosító cikkeket. Ő maga is fertőzött volt, hat évig küzdött betegségével. Az "Utolsó Üzenet" második, befejező része következik:

Ahogy helytelenítjük a romániai magyarság csángókra, székelyekre, magyarokra, ungurokra stb. való széttagolását, úgy óriási hiba A HIV-fertőzött kisebbség előzőekben leírt megkülönböztetése is. Az AIDS-t egységes problémaként kell kezelni!

Fotó: Mások / Takács Bencze Gábor

Ki terjeszti a vírust?

A betegségtől való félelem és tudatlanság ösztönös reflexeket működtet az emberek többségében. A hivatalos intézkedések is gyakran nem a betegség, hanem azok áldozatai ellen születnek. A legdrasztikusabb állásfoglalások a már ismert háromszáz fertőzött megregulázására irányulnak. [...] Az illetékeseknek nem a szankcionáláson kellene törni a fejüket, hanem a kiszűrtek megsegítésén, a helyes életforma kialakításához nyújtott segítésen.

Az alternatív lehetőségről, a név nélküli AIDS szűrésről hallani sem akarnak. Nem veszik észre, a lehetséges érintettek többsége félelmekkel küzd. [...] Az egyik budapesti nemi-gondozóban a név nélküli szűrés lehetőségét (egy van az országban) ismertető szórólap elhelyezését megtagadta a főorvosnő.

-Nem akarok konkurenciát – mondta.

Megáll az ész! Az ötvenedik halottnál tartunk, a tisztelt doktornő, az egészségünk őre konkurenciáról beszél. [...]

Halott csend a magyar AIDS-felvilágosítás! [...] Az amerikai egyetemi hallgató barátnőm mesélte, milyen érthetetlen számára a mi viselkedésünk. Az Egyesült Államokban a szexualitás és az AIDS mindennapos beszédtéma. Természetes része a hétköznapi társalgásnak. A védekezésre hazánkban még az sem kap választ, aki keresi.

 Fotó forrása: Flicr

Általánosságokban fogalmazunk, pedig a kérdések konkrétak. Egy-egy szexuális aktus mennyire lehet veszélyes, mit kell tennem az adott érintkezésnél a fertőzés elkerülése érdekében? A szakemberek, előadók által megfogalmazott válaszok vagy latinul szólnak vagy elutasítóak. A kérdés túl intim, esetleg sérti a válaszoló szépérzékét, tehát felelet nélkül marad. Csak az a baj: az élet túlságosan vad és nyers, nem tűri az álszemérmet. Az AIDS viszont szemérmetlen és kíméletlen. [...]

Nem lehet egyedüli eszköz az elrettentés, a halállal való fenyegetőzés. Fel kell hívni az emberek figyelmét a tényleges veszélyre, a tévhitekre. Segíteni kell a félelemmentes, tabuk nélküli szexuális kultúra kialakítását. Természetessé kell tenni az óvszer használatát, megismertetni a biztonságosabb szex fogalmát. [...]

Mozgósítani kell médiákat, hirdetményeket, oktató anyagokat szükséges elhelyezni, ahova csak lehet, demonstrációkat kell szervezni. [...]

Hat éves küzdelem végére értem. Többet nem írok, nem szólok, nem ostorozom elégedetlenségemmel a hivatalt. Az idő kettőnk közül valakit igazolni fog. Én már fizikailag is és lelkileg is meggyengültem. Az AIDS számomra egy baleset. Nem szolgáltam rá. A balesetekre nem szokás rászolgálni. Mindenkivel megtörténhet. Ugye Önök is így gondolják…

….György