Amíg a karácsony leginkább családi ünnepnek számít, a szilvesztert inkább a barátaikkal dorbézolva-bulizva töltik az emberek. Az ünnepet Szent Szilveszter pápáról nevezték el, aki az év utolsó napján halt meg. A mulatság állítólag az ókori római szaturnáliákból hagyományozódott ránk, ahol még 3-4 napig vagy akár egy hétig is tartottak a lakomák, ivászatok, a tánc és az örömzenélés a téli időszakban bánatűzőként, amit cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok, valamint karneváli is felvonulások tarkítottak.
Erre az időre felfüggesztésre kerültek a társadalmi rangok is, a rabszolgák urakként viselkedhettek, a gazdáik sokszor ki is szolgálták őket. Természetesen ez idő alatt a legtöbb munka is szünetelt.
Az ünnep nem mindig ugyanazokra a napokra esett, tehát mozgóünnep volt. XII. Ince Pápa 1691-ben kihirdette ki, hogy az újév napja mindig január 1. legyen.
Ennyit a tágabb történelemről, térjünk rá a mi történetünkre: vajon hol szilveszterezhettek nyíltan melegként az emberek az „átkosban”?
Otthon
Laci mindig is szeretett volna otthon szilvesztert tartani, de ez sajnos ritkán sikerült neki:
„Én nem nagyon tarthattam [házibulit], mert nekem a szüleimmel, illetőleg, mikor a barátommal éltem együtt úgy, hogy ott laktam náluk – hivatalosan a szüleimnél -, ő is együtt lakott az édesanyjával. Nála akkor tudtam rendezni bulit, amikor az édesanyja azt mondta, hogy: na, gyerekek, én most elmegyek nyaralni, 1 hétig tiétek a lakás. Vagy szilveszterkor elment a másik gyerekéhez, és ott aludt, és mi rendezhettünk bulit. De nem volt saját lakásunk, úgyhogy mi inkább jártunk ilyen meghívásokra, többnyire.”
Laci akkori barátjával, Péterrel
Házibuliban
A rendszerváltás előtt nem voltak még melegbárok, ismerkedni is csak kevés helyen lehetett. Éppen ezért mi is lett volna a legalkalmasabb, hogy összejöjjenek emberek, mint egy jól megszervezett házibuli.
Itt bontogatta szárnyait a hazai transzvesztita előadóművészet is. A fellépésekre előre készültek az előadók, ugyanúgy, mint egy színházi előadásra:
„És akkor elkezdtük a próbákat.” – meséli Miss Mandarin, a mi Tölgyesy Zoltánunk. „Énnekem szakállam volt és bajuszom, és már akkor a Star Sisters (az egy holland, 3 nőből álló kis csapat), annak az egyik egyvelegét csináltuk meg. És akkor már volt rajtunk tűsarkú cipő, már volt rajtunk ruha, de még mindig szakállban voltam, és akkor utolsó nap az Operaház sminkese, aki a baráti körhöz tartozott, hozott gyönyörű operaházi parókákat, akkorra levágtuk a szakállat, bajuszt, mindenkinek, ami volt, és akkor ő kifestett minket, és ő ránk adta a parókát. Hát, ugye, az az utolsó dolog, ami tökéletessé teszi a dolgot. Belenéztem a tükörbe, és akkor elájultam magamtól, mert hogy nem is én voltam! Tehát nagyon érdekes volt.”
Miss Mandarin középen, feketében
„Hetekig próbáltuk a koreográfiát. És aztán utolsó nap már kénytelenek voltunk átalakulni. És akkor ott rögtön, aznap este, őrült nagy sikerünk volt, nekem, személy szerint is, külön, virágokat kaptam, meg ilyenek. És hát akkor azt mondták, hogy: ezt neked folytatnod kell, mert ez olyan jó. És aztán utána, először eltelt egy fél év, mikor csináltunk egy újabbat, aztán megint egy félév vagy egy év, és aztán, lassan begyorsultunk, hogy először csak szilveszterre, akkor van nőnap, akkor húsvétra is lehetne. Aztán, egyszer csak, szájhagyomány útján terjedve, eljutottunk a Márkusékhoz a hegyre, és ott már aztán kicsit színpadszerű körülmények között csináltunk többször műsort. Aztán, mikor az Arizóna megnyílt, akkor oda hívtak. Az már egy nyilvános hely volt.”
A poszt következő része holnap érkezik, amelyben fellibentjük a fátylat egy titokzatos meleg szórakozóhelyről.
A Szilveszterre vonatkozó részhez innen és innen merítettünk.
Szerző: Seregély Ágnes
Riporterek: Hanzli Péter, Banach Nagy Milán, Halmai Gábor