Az előző részben arról írtunk, hogy elég nagy dilemmát okozott a Mások szerkesztőinek, mennyire engedjék be az erotikát az 1991-től nyomtatásban is megjelenő magazinba, ami kulturális és politikai témákat is feldolgozott.

A 90-es évektől egyébként pornót is próbáltak forgalmazni különböző vállalkozók, több-kevesebb sikerrel. Volt olyan eset 1990-ben, hogy a vámon lefoglalták a heteró és meleg kazettákat és újságokat tartalmazó árut és nem engedték az országba azzal, hogy kereskedelmi forgalomba nem hozható. Mire nagy jogi huzavona után sikerült elérni, hogy mégis átléphesse a határt, a melegpornó egy része már hiányzott a készletből. A poén az volt, hogy a raktárban többnyire nők dolgoztak.

A képek az egykori Másokban jelentek meg és Pietro Castello készítette őket. A fenti történetet pedig Rakiás Ferenc vállalkozó mesélte el nekünk.

Kertbeny Károlyt, mi melegek, leginkább a „homoszexuális” szó megalkotójaként ismerjük.  Pedig nem csak reformkori emberi jogi harcos volt, ő fordította le németre Petőfi forradalmi verseit, Arany János, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór írásait is.

Kertbeny Károly (Karl-Maria Benkert) újságíró, fordító, bibliográfus. Forrás: wikipedia

Az 1848-as forradalom a németeknél érte. A magyar szabadságharc bukása után, Berlinben majd Bécsben népszerűsíti a magyar irodalmat, végül Tisza Kálmán miniszterelnök hívta haza. Nagyszabású fordítói munkássága ellenére elszegényedett, a főváros adott neki ingyen lakást a Lukács fürdő épületének egyik szárnyában. 1882-ben halt meg.

Több róla:
Petőfi barátja is meleg volt
Ellentmondásos alakok a magyar LMBT történelemben

Az egykori szovjet blokk országai közül, a melegséget – még ha titkosan is - nálunk lehetett viszonylag egyszerűen megélni. Akinek persze befolyásos munkahelye volt, mint Rakiás Ferenc vegyészdoktornak, számos veszélyt jelenthetett egy kaland. Mivel kiváló szakember volt, melegségét még elfogadták a Vám- és Pénzügyőrségnél, de amikor egy disszidálni akaró orosszal lett kapcsolata, azt már nem tolerálták.

                     Rakiás Ferenc a 2000-es évek közepén, fotó: Takács Bencze Gábor

"Egy gikszer miatt tudták meg. Akkor már volt egy 14 éves kapcsolatom... Összejöttünk egy moszkvai gyerekkel. Egy nagyon jó kinézetű gyerek volt, és hát, egyszer szexeltünk vele. Utána ő hazament, de tartotta velünk a kapcsolatot. Egyfolytában bennünket nyüstölt, hogy küldjünk neki meghívó levelet, mert ő szeretne jövőre is jönni Budapestre. Hát, végül is küldtünk neki egy meghívó levelet. Ami, persze, nem ilyen egyszerű, hogy küldtünk neki egy meghívó levelet, mert ez egy nagyon komplikált dolog, de elment neki a meghívó levél. És meg is kapta a vízumot Magyarországra, meg is érkezett Budapestre, és amikor leszállt a Tisza expresszről - vártuk -, én azt hittem, hogy egy divatlapból kilépett figura. Rettenetesen jól öltözött, a legutolsó divat szerint. Méregdrága, márkás cuccok.

                                                                 a kép illusztráció

Erre egy picit meglepődtem, de hát, gondoltam, hogy az oroszoknak nagyon jól megy. Bizonyos oroszoknak. Na, mindegy. Megjött a srác, és nálunk lakott 1 hónapig. És az első pillanattól kezdve én megmondtam neki, hogy „Figyelj, itt van a lakáskulcsom, jössz-mész, azt csinálsz, amit akarsz, közöttünk nincs már semmi”. És, megmondom őszintén, hogy én nem is tudom, hogy ő mit csinált. Élte a maga kis életét, és ez volt az én szerencsém. Mert aztán, körülbelül a negyedik hét végén, hajnalban megjelent a rendőrség a lakásunknál. Mint a tank, vonultak be. Ez valamikor reggel 4 óra tájékában lehetett.

 - Itt lakik az Andrej Bukovszkij nevezetű szovjet állampolgár?

- Igen, itt lakik, de éppen most nincs itthon.

- Hát, hol van?

- Lement a Balatonra.

- Miért, magának azt mondta?

- Igen, nekem azt mondta.

És abban a pillanatban bevillant az agyamba egy kép, hogy ez lehet, hogy nem is a Balatonra ment?

- Miért, lehet, hogy nem is a Balatonra ment?

- Na, ugye, hogy tudja, hogy nem Balatonra ment! Hát, nem Balatonra ment! Leszedtük a hegyeshalmi vonatról. Disszidálni akart.

                                                     Gellért Fürdő, fotó: Fortepan

És akkor engem behívtak a Fő utcába.

„- Na, hol ismerkedtek maguk meg ezzel a bizonyos emberrel?”

És akkor, hát, mit lehet erre mondani? Nem mondhatom azt, hogy a Gellértnek a szaunájában.

- Hát, a Gellért étteremben.

- Hogy kerültek a Gellért étterembe?

- Hát, úgy, hogy én a barátommal ott ültem, és vacsoráztam, nem volt több hely, és ez a fiatalember megkérdezte, hogy odaülhet-e az asztalunkhoz. Odaült az asztalunkhoz, és elkezdtünk beszélgetni.

Az asztalra csapott, és azt mondta:

 - Na, ide figyeljen! Mindenkinek sokkal egyszerűbb és sokkal jobb lesz, ha most tisztázzuk: mindenki tudja magáról, hogy buzi, nem kell itten megjátszani magát, és magának is könnyebb lesz, hogyha ettől kezdve őszintén elmond mindent!”

És akkor rájöttem, hogy tényleg nincs miről beszélni. Vagy az van, hogy őszintén elmondok mindent, vagy nem tudom, mi van. És hát ettől kezdve én őszintén elmondtam mindent, amit tudtam. Az volt a szerencse, hogy nem tudtam, hogy ő disszidálni akar.

                                             a kép illusztráció, fotó: Fortepan (VÁTI)

Haza mentem és elmondtam a sztorit a szomszédnak.

- Képzeld el, ez a szerencsétlen hülye disszidálni akart, most voltam a rendőrségen.

- Feri, és te nem láttad, hogy téged figyelnek?

- Engem? Ki figyelt engem?

- Hát, itt állt rendszeresen három Zsiguli a házunk környékén, éjjel-nappal. És érdekes módon, ezek mindig a te lakásod felé fordulva álltak. Ez nem tűnt fel neked?

- Nem.

- Hát, látod, nekem feltűnt.

- Akkor miért nem szóltál nekem? És akkor mi van, hogyha figyeltek?

- Figyeltek. Mindent tudtak rólad.

Az egészből született egy büntető eljárás, a gyereket, ugye, letartóztatták, kiutasították Magyarországról, de hát, az én nevem az itt megjelent. Én elfelejtkeztem arról, hogy én végül is egy fegyveres testületnek, igaz, hogy nem egyenruhás tagja, de polgári alkalmazottja vagyok.

És egyszer csak behívattak engem.

- Nézze, Rakiás elvtárs, maga fantasztikusan jó szakember, de hát, magától búcsút kell, hogy vegyünk. Mert, hogy maga belekerült egy bűnügybe, és a testület szempontjából ez nem jó. És mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy magát bizonyos bűnöző szervek megkeressék, és befolyásuk alá hajtsák. Ezt mi nem engedhetjük meg magunknak. Nem azt mondom, hogy ki van rúgva, hanem azt mondom, hogy keressen magának munkahelyet rövid időn belül. Ezt a testületnél 3 ember tudja, hogy mi történt, 3 ember tudja, hogy maga homoszexuális - ezt sem engedhetjük meg a testületben.

Úgyhogy búcsút vettünk egymástól."

Riporter: Banach Nagy Milán, Hanzli Péter

Szerkesztő: Takács Mária

A Mások Magyarország első olyan rendszeresen megjelenő magazinja volt, ami melegséggel és meleg élettel kapcsolatos kulturális és közéleti témákat dolgozott fel. '89-től jelent meg szamizdat formában, 91-től már nyomtatott újságként árulták. Kezdetben főleg férfiak írtak bele, később ez a kör kibővült néhány tollforgató nővel. Az újság történetén végigvonult a kérdés, hogy mennyire jelenítse meg az erotikát. A szerkesztők is folyamatos vitában voltak ezzel kapcsolatban: míg a kezdeti éveket az erotikus témakörök és ábrázolások jellemezték inkább, néhány év múlva, ahogy az újság szerkesztősége nőtt, az ízlés változott, a kulturális, információs témák mellett a meztelenséggel foglalkozó cikkek és képek visszafogottabban jelentek meg.
Az erotika végig jelen volt a lapban, mert úgy gondolták, hogy ez is hozzátartozik a melegséghez.

A "hőskorban" mindenesetre sok hasonló kép jelent meg a kiadványban. A képeket Pietro Castello készítette.

Még mindig tabu?

Ungár Klára 2001-ben az ÉS-ben írt erről, aztán négy évvel később, az egyik kereskedelmi csatorna, Strucc című műsorában bújt elő; Sebián-Petrovszki László az adóbevallásában tüntette először föl hivatalosan, hogy egy férfival él; Lakner Zoltán pedig a 2014-es Budapest Pride megnyitása előtt Facebook oldalán írta meg hogy meleg, pont azért, mert tudja, hogy milyen társadalomban él. A felvállaláskor többségében pozitív visszajelzéseket kaptak, de ez nem volt mindig „egy ilyen permanens Almodovar film.” - ironizál Lakner.

Hú, de kikötözném!

              Ungár Klára, politikus (SZEMA)            

Ungár Klárát csak később, a 12. kerületi Turul-szobor körüli herce-hurca kapcsán buzizták le először budai nyugdíjas nénik és bácsik. Érdeklődve nézett a szemükbe, hogy most „mi van”.Később egy internetes párkereső oldal egyik topikjában foglalkoztak vele lelkes leszbikusok, ahova kíváncsiságból beregisztrált. „Valamelyik kiscsaj azt írta, Hú, de kikötözném! Vagy valami hasonló, valami ilyen szado-mazo” - meséli. „Amire nemes egyszerűséggel odaírtam: „tudom, hogy ez most nem fog tetszeni – de hát én egy konzervatív vagyok, szóval semmi ilyen szado-mazo dolog.” Amire egy kommentelő azt írta, hogy: Az a troll, aki az Ungár nevében írkál, azonnal tűnjön el az oldalról!”

                                                               Sebián-Petrovszki László, politikus (DK)                               

Jóllehet a DK nyitottsága ismert az LMBT ügyek iránt, Sebián-Petrovszki László azért elmondta, hogy „Volt olyan vidéki elnökünk, aki az első megszólalásom után, mint DK-s – 2 vagy 3 évvel ezelőtt a pride-ot üdvözölte a DK, és arra buzdítottuk a tagjainkat, hogy igenis menjenek ki – akkor lemondott a helyi elnökünk, mert azt mondta, hogy őneki ez nem fér bele az értékvilágába.” „Nekem most az a módszerem erre, hogy beszélni, beszélni, beszélni velük.” – tette hozzá.

                                                                     Lakner Zoltán, politológus

Lakner Zoltánt fiatalabb korában inzultálták skinheadek fényes nappal a 61-es villamoson. „Nekem semmi bajom nem lett, de nem a fantasztikus bátorságom miatt… Volt valami szörnyen nevetséges az egészben, tehát ezek a bomberdzsekis, pattanásos arcú, szálka vékony, de nagyon erősnek látszani akaró fiúk sorfalat álltak. Engem valószínű csak azért nem vertek orrba, mert én átmentem azon a sorfalon. Volt akit orrba vertek, neki ez nem volt annyira vicces, egyáltalán.”

A meleg politikus lehetőségei

A szavazók egy része még a baloldalon sem szereti ezt a témát. Sebián-Petrovszki szerint a meleg politikus inkább szavazót visz, mint hoz. A DK-n belül is van egy harmad, aki az LMBT témák felvállalásakor a „többségi” szavazókért aggódik. Ungár Klárának más a tapasztalata, az ő felvállalása, nem riasztott el hajdani SZDSZ-től szavazókat, még Kuncze Gábor is azt mondta: „Ungár Klára nem hibázott!”.  Ungár ha megtudná valamelyik jobbikos politikusról, hogy meleg, szíve szerint nyilvánosságra hozná. Sőt, ez meg is történt egyszer, amikor a Csak a narancs volt című könyvben Szájer Józsefet, szinte tudattalanul egy sztori kapcsán, outingolta. Ma már a Fidesz és más pártok is, „jó messzire”, az Európai Unió parlamentjébe küldik meleg politikusaikat.  

Lakner morális fenntartásai akkor kezdődnek, amikor valaki hazudik a melegségéről. „Az ember védi a magánéletét, de a szeretteit ne szégyellje már! Legalább annyit mondjon, hogy: van!” Amikor amerikai republikánus politikusokról, akik korábban a család védelméről papoltak, kiderül „ez, az”, azt szereti kárörvendve figyelni. „Deklarálnak valamit, hogy másoknak milyen magánéletet kellene élniük, majd egyébként ők maguk sem ezeket a szabályokat követik. Ez az ő politikájukat robbantja szét.” Kockázatvállalással jár kisebbségi témát felvállalni egy politikusnak, vagy egy politikai pártnak. Az innováció ott kezdődik, hogy „beviszek a köztudatba olyan ügyeket, amiket esetleg ma még nem támogatnak, de holnap támogatni fognak” - magyarázza. Az érték alapú gondolkodás egy idő után kifizetődik.

Jobbikos melegek

Előkerül a „Mit csináljunk a jobbikos melegekkel” kérdés is. Sebián-Petrovszki és Lakner azt magyarázzák, hogy egy szavazó identitása rendkívül összetett, nem feltétlenül a meleg identitása lesz a legfontosabb szempont, amikor a szavazófülkében behúzza az ikszet.

Azt mindhárman egyöntetűen deklarálták, hogy a Fidesz alapvető politikája az ellenségkeresés, a társadalom egyes csoportjainak a megosztása, valamely kisebbség kipécézése. „Egy jól működő, integrált társadalomban ez nehezen történhet meg - magyarázza Lakner Zoltán - Magyarország társadalma azonban kicsit sem ilyen”. A „jobbikos meleg” jelenségét még értelmezi, de a „rasszista meleget” már nem képes elfogadni.

A beszélgetést vezető Dombos Tamás a beszélgetés végén megkérdezi, hogy hány éven belül lesz az országnak LMBT közösséghez tartozó miniszterelnöke.

Sebián-Petrovszki realista: 20-at mond. Lakner szerint LMBT miniszterelnöki várományos 10 éven belül megjelenhet. Ungár Klárának az a véleménye, hogy meleg miniszterek inkább előbb lesznek, mint miniszterelnök. Sőt, előbb lesz női miniszterelnök, mint meleg! Ez utóbbi talán 20 év múlva.

A beszélgetés a 3. LMBT Történeti Hónap, Még mindig tabu? elnevezésű rendezvényén zajlott.

Képek és szöveg: Takács Mária

Emlékszem, amikor 2004-ben barátnőim büszkén mutatták új személyi igazolványaikat, melyek már megfeleltek az identitásuknak. Akkoriban nem nagyon volt látható transznemű közösség Magyarországon. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) 2003 végén döntött úgy, hogy „nemváltoztató” (igen akkor még így hívtuk) műtét nélkül is személyazonosságot cserélhet az, akit az orvosi szakvélemények transzszexuálisnak minősítenek.

IDAHOT 2014. fotó: Holland Kati

Nem is nagyon történt semmi egy darabig mivel az ölünkbe pottyant egy rendkívül progresszív és transzbarát gyakorlat. A kegyetlen megaláztatások helyett viszonylag emberi módon el lehetett érni, amit akartak azok, akik a nevüket és a nemüket szerették volna megváltoztatni. Akkoriban Magyarország ezzel a világ élvonalába tartozott és még mindig oda számít. Voltak transzszexuálisok, transzvesztiták és crossdresserek, de másokra nem emlékszem. Fel sem merült, hogy vannak emberek, akik transzneműnek határoznák meg magukat és valami egészen más módon neveznék nemi identitásukat, mint férfi vagy nő, vagy egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy a nemünk kifejezésének módjai miképp lesznek később kulcsfontosságúak.

Online közösségek jöttek mentek, de az önszerveződés valamiért nem lépett érdekvédelmi szintre. Voltak személyes találkozók is, volt is rájuk igény, de egymás segítésén és szabadidős programokon nem lépett túl a tevékenységek repertoárja. Nem tudom az okát és csak távolról figyeltem még akkoriban a történéseket, de többek között talán nem látszottak vagy nem voltak közös célok, nem jelentek meg azok a kulcsfigurák, akik élére álltak volna a mozgalomnak, talán érthető módon nem akart senki látható transz lenni, nem voltunk tudatosak és viszonylag jó volt a helyzet. Egyszerűen talán nem vágyott a transz* emberek közössége többre, mint amit kapott. A rólunk folyó diskurzusok leginkább nélkülünk zajlottak és a velünk kapcsolatban hozott döntésekbe nem volt beleszólásunk. Ez vezetett oda, hogy tehetetlenül néztük aztán évekig, hogyan kerülnek egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe csoportjaink és nem tudtuk képviselni az érdekeinket az értünk folyó emberi jogi harcban sem. A 2000-es évek második felében volt több sikertelen próbálkozás is egy transz szervezet alapítására, de végül ezek zöme valahogy elhalt és a talán egyetlen végül bejegyzett alapítvány sem lett aktív.

Valahogy közben maroknyian elköteleződtünk és egyszer csak abban a helyzetben találtuk magunkat, hogy ráeszméltünk hiába várunk arra, hogy előlépjenek mások és változást generáljanak. Nem terveztük, ami történt, csak láttuk, hogy valamit tenni kell ezért aztán belevágtunk. Hosszú évekig tartó próbálkozások és aktív közösségépítés után 2011. november 20-án megalakult a magyar viszonyok között, LMBT szervezethez képest rendkívüli gyorsasággal alig négy hónap alatt bejegyezett Transvanilla Transznemű Egyesület. Azóta sem vesztettük el kapcsolatunkat a közösséggel és kutatunk, monitorozunk, segítünk ahol tudunk, és egyre inkább lobbizunk a szükséges társadalmi, jogi és egészségügyi változásokért melyek jobbá tehetnék a transz*emberek mindennapjait.

Nem feledtük honnan jövünk és ragaszkodunk a múltunkhoz, mert abból lett a jelenünk. Ami elképzelhetetlen volt öt éve az most valóság, és tudjuk jól, hogy ami talán merész álom most, az nagyon hamar megtörténhet.

Transzfeszt Budapesten, megnyitó (2014) fotó: Holland Kati

A transz mozgalom múltjára való emlékezésnek és a dokumentálásának első és fontos mozzanata ez a beszélgetés és örülünk, hogy ehhez méltó keretet ad az LMBT Történeti Hónap.

A beszélgetésen megismerhetjük a hazai transz* mozgalom rövid történetét. Olyan kérdéseket járunk körül, mint hogy miképpen jelentek meg az önszerveződő csoportok, online közösségek, mik voltak azok a problémák és célok, amik érdekvédelmi csoportosulások és szervezetek kialakulásához vezettek.

A beszélgetés moderátora: Pálfi Balázs résztvevői pedig: Hidasi Barnabás, Jeanette Justforfunn, Takács Judit

A cikk szerzője: Orbán XTina Kolos

A kékharisnya jelzőt ma már elég ritkán használjuk, valószínűleg azért, mert elég sokan vagyunk abból a nőfajtából, akiknek a tudomány, a politika, a szellemi csatározások nagyobb kihívást jelentenek, mint a háztartás anyáink szerinti vezetése.

                                                                                                  (forrás: wikipedia)

A korai 1750-es években Elizabeth Montagu és mások női irodalmi kört alapítottak, ami forradalmi lépés volt a hagyományos, kevés agymunkát igénylő női elfoglaltságokhoz képest. Számos vendéget hívtak körükbe, köztük a botanikus, tolmács és könyvkiadó Benjamin Stillingfleetet. Stillingfleet nem volt elég gazdag ahhoz, hogy az alkalomhoz illően öltözzön, ami akkoriban többek közt fekete selyemharisnyát jelentett, ezért utcai viseletben érkezett, kék gyapjúharisnyájában. Ez valóságos hullámot indított el. A tagok egyikének férje Edward Boscawen tengernagy volt, aki a gyűléseket lenézően Kékharisnyás társaság („Blue-Stocking Society”) névvel illette.

Igazi kékharisnyák már a 17. században is voltak – nagyjából ebben a „harisnyás korban” kezdték el használni ezt a jelzőt.

 A francia Hortense Mancini volt az egyik legemlékezetesebb.

                                                            (Hortense Mancini, forrás: wikipedia)

A 15 éves Hortense-t hozzákényszerítették Armand Charles de La Porte de La Meilleraye-hez, aki ugyan 55 éves volt, viszont Európa egyik leggazdagabb embere. Ez még nem lett volna baj, csakhogy hibbant is volt. Megtiltotta a fejőlányoknak, hogy háza táján felbukkanjanak, mert úgy vélte, hogy a tehén tőgye illetlen gondolatokat ébreszt bennük. Kiverette szolgálólányainak fogait, hogy azok ne tudjanak édesen mosolyogni a férfiakra. A kivert fogakból egy napon pedig  bizarr kiállítást rendezett.

Ezek után Hortense igazán szerencsésnek érezhette magát, hogy neki csak azt tiltotta meg, hogy más férfiak társaságában elmosolyodjon vagy egyen, sőt, egyáltalán tartózkodjon. Éjjelente razziákat tartott ifjú neje lakosztályában, elbújt szeretők után kutatva, és ragaszkodott hozzá, hogy Hortense minden napjának legalább a felét a kápolnában töltse.

Ekkoriban szeretett bele Hortense a 16 esztendős Sidonie de Courcelles-be, az egyik udvarhölgyébe. Miután lebuktak, a férje mindkét lányt zárdába küldte. A lányok nem rettentek meg, hanem felforgatták a zárdát: tintát öntöttek a szenteltvízbe, megöntözték vele az apácák ágyait, és végül a kéménykürtőn keresztül megszöktek.

Hortense, hogy férje végképp ne érhesse utol, férfiruhát húzott és átszökött Londonba, ahol megírta történetét, és kiadatta, amivel legalább pénzt keresett.

Sok más érdekes hölgy között Hortense-ről is esik még szó a: „Kékharisnya lent és fent: Korai feministák és szerelmeik a XVII.-XVIII. században” c. előadáson 2015. február 13.án, pénteken 19. órakor a Labrisz-irodában (VIII. Szentkirályi VIII. kerület, Szentkirályi u. 22-24., a földszinten hátul jobbra van a bejárat. Kapucsengő: „Labrisz Egyesület”).

                                                                                                 (forrás: wikipedia)

Szerzők: Dittera-Balogh Andrea - Takács Mária

„Az egyik beszólós srác elmondta, hogy hányingere van, ha két fiút lát együtt és szíve szerint megverné a melegeket, végig nagyon ijesztően méregetett engem és éreztem a felém áradó gyűlöletet és szerintem, ha tehette volna, megütött volna.”

Fiatal meleg pár, forrás: Wikipédia

Kis ízelítő abból, hogy rázósabb helyzetekben milyen lehet a Melegség és Megismerés program résztvevőjének lenni. Ez az a program, aminek keretében melegek és leszbikusok középiskolákba és egyetemekre látogatnak el, hogy beszéljenek saját helyzetükről. (A Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület szervezi már 2000 óta.)

Mire jó a program?

És milyen a melegségről beszélni egy iskolában?

Miért fontos számotokra a program?

A te környezeted hogyan reagált?

 Más óratartók a következőket mondták:

 „Én úgy érzem, hogy azok a diákok, akik velünk voltak azért viszonylag aktívak voltak, igaz volt egy kis csoport a sarokban, akik külön életet éltek, de voltak, akik csak csendben ültek és semmiben nem vettek részt.”

„Megmondom őszintén, hogy tegnap engem eléggé megviselt ez az egész, de ma már azt mondom amit korábban is, hogy több ilyen órán is részt vennék és mennék hasonló közegbe, csak ennél sokkal durvább és még alaposabb (szó szerint) kiképzésre lenne szükségünk, mert az ilyen terepen lehet látványosan csinálni valamit.”

Ezeket a szituációkat most azok is kipróbálhatják, akik ellátogatnak este a Szimpozion Klubba, ahol a szervezők a „forró székbe” várják az érdeklődőket, és ki lehet próbálni, hogy milyen óraadó tanárnak lenni.

Ez a poszt nem jöhetett volna létre Kövesi Györgyi segítsége és a Meleg szemmel videója nélkül, amelyben Virág Zsolt és Sőregi Vanda válaszoltak a kérdésekre. Összeállította: Seregély Ágnes

A teljes videót, amit a Meleg Szemmel készített itt nézhetitek meg:

20 éves a legidősebb magyar meleg szervezet. Ma már nem csak melegekkel, hanem a szivárvány összes csoportjával (LMBTQI) foglalkozik. Borgos Anna barátunk, alapító tag, a 10 éve kiadott emlékkönyvben saját identitásának és az egyesület első tevékenységeinek a kibontakozásáról ír.  

Amikor a „vezetőség” felkért, hogy mint az alapító tagok egyike írjam le a Háttér megalakulása körüli emlékeimet, először úgy éreztem, erről nekem jóformán semmi kézzelfogható emlékem nincs, csak értékelhetetlen foszlányok, képek, amelyek elsüllyedtek a tíz év forgatagában. Aztán arra jutottam, hogy talán a tíz évvel ezelőtti önmagamra kellene visszagondolnom, és erre felfűznöm a Háttérrel kapcsolatos eseményeket, benyomásokat, mert ezek szorosan összetartoznak. Az alakuló Háttér volt az első melegekből és leszbikusokból álló közösség, amellyel életemben találkoztam, és ez egyszerre volt traumatikus és felszabadító hatású. A traumát egyrészt az jelentette, hogy ekkoriban, huszonegy-két évesen még saját identitásommal sem voltam egészen harmonikus viszonyban, és a közösségi-egyesületi munka leszbikusságom visszafordíthatatlan és ekkor még kissé ijesztő deklarálását is hordozta. Másrészt, ezzel összefüggésben, ekkor még nem igazán tudtam aktívan bevonódni a lelkes szervezési, előkészítési munkálatokba, inkább csak sodródtam az eseményekkel, amitől persze rosszul éreztem magam. Ahogy a magánügyeimmel többé-kevésbé tisztába jöttem, úgy tudtam egyre inkább a „közügyek” felé is fordulni, igazán átérezni ezek fontosságát. Ebben pedig a Háttér igen sokat segített. A csatlakozás mögött tehát sok személyes szükséglet is állt, az „ügy” komolyságán túl.

Kirándulás Visegrádon, még javában analóg technikával. A képet Borgos Annától (alsó sor, jobbról a 2.) kaptuk.

            A tényszerű eseményeket tekintve, a Háttér megalakulásának fontos előzménye volt a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért 1994. áprilisi megalakulása. A Szivárvány bejegyzését azonban hivatalosnak álcázott homofób érvekre – a „meleg” szó használatára, valamint a 18 éves tagsági korhatár meghúzásának hiányára – hivatkozva októberben elutasította a Fővárosi Bíróság. Ebben a patthelyzetben merült fel egy másik, nem annyira a jogvédelem területére, mint inkább a pszichés és praktikus segítségnyújtásra alapuló egyesület létrehozásának szükséglete. Így született meg a Meleg Háttér gondolata, amellyel megvalósulhatott Mocsonaki László régi álma, egy melegeknek szóló telefonos információs és lelkisegély-szolgálat működtetése.

            Ehhez az 1994 őszén az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól elnyert 200 ezer forint adta az első lökést. 1994 őszén megszületett a Háttér alapszabálya, és néhány további megbeszélést követően 1995. február 11-én egy Vaskapu turistaháznál tett kirándulás során, 11 taggal megalakult a Háttér Baráti Társaság a Homoszexuálisokért (utóbb Háttér Baráti Társaság a Melegekért, jelenlegi nevén Háttér Társaság a Melegekért) Egyesület, amelyet áprilisban bejegyzett a bíróság. Az alapszabály a lelkisegély-szolgálat működtetésén kívül célként jelölte meg a segítők képzésének megszervezését, új intézmények, szolgáltatások létrehozását a melegek társadalmi integrációja érdekében, a szakmai és politikai közvélemény figyelmének felhívását a melegek problémáinak megoldatlanságára, valamint a melegek helyzetével kapcsolatos dokumentumok gyűjtését és feldolgozását.

Ügyelés és telefonszolgálat a Háttér irodában, fotó: hatter.hu

Megkezdődött a telefonos munkához szükséges tudások megszerzése, eleinte önképzések, közös szakirodalom-olvasások, beszámolók formájában. Előadást tartott nekünk Julian Haws, a londoni meleg-leszbikus telefonszolgálat vezetője. Március végén Pécsett töltöttünk egy hétvégét képződéssel, amelyen többek között a New York-i meleg jogvédő, Scott Long is tartott egy hasznos workshopot.

Áprilisban a hivatalos telefonosoperátor-képzés is elindult, az Erzsébet Kórház krízisintervenciós osztályának vezető főorvosa, dr. Csiszér Nóra pszichiáter és Szamosi Gábor pszichológus vezetésével. A telefonszolgálat megindulásával ők vállalták a szupervíziós munkát is.

Egy napos áprilisi közgyűlésen (a fürdőszobámban) megtörtént a tisztségviselő-választás is.

Emlékezetes még egy felszabadult júniusi Háttér-piknik Fenyőgyöngyén, amely amolyan csapatépítő tréningnek is beillett.

A Szigeten, fotó: hatter.hu

1995 karácsonyán pedig, Csiszér Nóra megerősítő hátszelével próbaügyeletet tartottunk, iroda híján ekkor még az egyik tag lakásán. Hamarosan sikerült megfelelő irodát is találni, és 1996. februárjában, az egyesület megalakulása után egy évvel elindulhatott az első, melegeknek szóló anonim információs és lelkisegély-szolgálat, amely azóta is folyamatosan működik. A stáb persze sokat változott, az alapító tagok közül már csak négyen ügyelünk, de az „utánpótlás” szinte folyamatos, újabb és újabb telefonos csoportok képződnek, és szerencsére úgy tűnik, önkénteshiány miatt nem fog megszűnni az egyesület. És hívóhiány miatt sem – sajnos. Még mindig vannak magányos, tanácstalan, szerelmes, elhagyott, kirekesztett, életükben elakadt, vagy csak egyszerűen információhiányos melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek.

Visszatérve a kiinduló gondolatokhoz, az eltelt évek sok szálon elkötelezetté tettek a meleg és leszbikus ügyek iránt, és ebben nagyon sokat köszönhetek a Háttér megerősítő közegének és munkájának. Annak, ami szerintem az egyesület sikeres működésének alapja – hogy a sok változás, szélesedés, terjeszkedés, professzionalizálódás, másfelől az olykor feltörő belső indulatok közepette meg tudott maradni igazi, jó értelemben vett, nyitott és otthonos, kötetlen és megbízható „munkaközösségnek”. Ehhez persze azért hozzátartozik a fejlődés, a megújulás képessége is, azok az „érési folyamatok”, amelyek egy személy életében ugyanolyan fontosak, mint egy egyesületében – amit végső soron személyek működtetnek. A Háttér látványos és gyümölcsöző „érési folyamaton” ment keresztül ez alatt a tíz év alatt. Kívánok magunknak további érést és erősödést, és nagyon boldog születésnapot!

Borgos Anna

Szülinapjukat pénteken este, a Menhely Alapítvány Nagytermében ünneplik.

Ezzel a mondattal indított Mocsonaki László, a Háttér Társaság ügyvivője, amikor megkerestük, hogy beszéljen nekünk a megelőzésről a „30 év – a HIV Magyarországon” című program kapcsán.

Pedig most már lassan a laikusok számára is világossá válik, hogy van probléma. Bár az AIDS már nem az a halálos betegség, mint pár 10 évvel ezelőtt volt, de nagyon fontos, hogy időben ki legyenek szűrve a fertőzöttek, hiszen különben nem kaphatják azt a gyógyszeres kezelést, amivel teljes életet élhetnek.

AIDS-nap egy magyar kultúrházban, fotó: Takács Bencze Gábor

Nemrég az intravénás droghasználók (az egyik fontos rizikócsoport) körében is kiszűrték az első fertőzöttet, szinte egyidőben a józsefvárosi tűcsereprogram ellehetetlenítésével. Most már szabad az út afelé, hogy ne legyen más lehetőségük a szegénységben élő drogfüggőknek, mint megosztott tűvel szúrni.

 A statisztika: az elmúlt időszakban nőtt a HIV-fertőzöttek száma, forrás: anonimaids.hu

Mocsonaki azt mondja, hogy a megelőzéssel foglalkozó civil szervezetek már körülbelül másfél éve letettek Balog Zoltán miniszter asztalára egy részletesen kidolgozott javaslatcsomagot, de azóta semmi nem történt. A kormány nem támogatja a HIV/AIDS prevencióval foglalkozó meleg szervezeteket sem, a Nemzeti Civil Alapprogramtól nem kapnak anyagi támogatást erre a célra. „El akarnak minket lehetetleníteni, láthatatlanná tenni, mint 20 vagy 25 éve.” – fogalmazott a Társaság ügyvivője.

Mocsonaki László beszél

Egyedül óvszer automaták kihelyezésére adtak pénzt, azt is úgy, hogy csak óvszert tudtak belőle venni, de sikosítókra már nem adtak pénzt. Pedig anális szexhez mind a kettő kell.

A Háttér Társaság most egy olyan vidéki, megelőző programban van benne drogfüggőkkel és prostituáltakkal foglalkozó civil szervezetekkel együtt, amit a Norvég Civil Alap támogat.

Láner László egy figyelemfelhívó óvszer-jelmezzel, fotó: Takács Mária

Végül egy személyes sztorit is megemlített: nemrég telefonált neki egy székesfehérvári fiatalember. Ősszel fertőződött meg. A László Kórházban azt mondták neki, hogy gyógykezeléssel teljes értékű emberként élhet, azonban a munkahelyén rokkantosítani akarják emiatt.

A HIV-megelőzés 30 éves magyarországi történelméről és a jelenlegi helyzetről a Why Not?-ban csütörtökön este 5-kor beszélgetnek a szakemberek.

Szerzők: Takács Mária és Seregély Ágnes

Korábbi posztjaink a témában itt olvashatók:

Halott csend a magyar AIDS-felvilágosítás I.

Halott csend a magyar AIDS-felvilágosítás II.