Láner László (59) a rendszerváltozás előtt egyik meleg barátja kérésére megnősült. Névházasságot kötött egy sikeres erdélyi színésznővel. A "feleség" 1989 után kapta meg a magyar állampolgárságot az anyaországtól. Nem szívesen adták.
Velencében (fotó: Takács Bencze Gábor)
K: Említetted az esküvőnél a volt feleséged. Mikor volt ő a feleséged?
L: Ez egy névházasság volt, hogy ő átjöhessen Romániából. Ez még a Ceaușescu-idő volt; nem lehetett Romániából átjönni. Őneki volt egy meleg barátja, aki jóban volt az én itteni meleg barátommal: így boronáltak össze minket. Az, hogy ez véletlenül egy nagyon-nagyon mély barátsággá alakult, nem volt benne a pakliban. Úgy volt, hogy ő átjön, majd megkapja az állampolgárságot, aztán mi nem is látjuk többet egymást. De nem így alakult, szerencsére, mert annyira szorossá vált a kapcsolat, hogy énnekem két házasságom volt az életemben. Az egyikben hozzámentem, a másikban pedig ő volt a tanúm. Vagy mondhatnám úgy is, hogy egyszer egy nőhöz, aztán egy férfihoz.
Már eleve úgy kezdődött ez a kapcsolat, hogy nem volt semmi titok. Átmentem Romániába, ott leültünk a konyhában, és hajnalig beszélgettünk, jól berúgtunk; akkor mindent elmondtunk egymásnak. Neki különlegesen tragikus élete volt – szóval ez is egy véletlen, a sorsnak egy ajándéka, hogy egy névkapcsolatból ilyen barátság tud kialakulni. Ő is abszolút családtag, és bár vidéken lakik, ő is minden családi ünnepen meg karácsonykor mindig itt van. Van a volt barátom, a volt feleségem, a mostani barátom, az anyám, a nővérem, az ő húga, úgyhogy így áll össze ez a választott család.
Családi karácsony (fotó: Takács Bencze Gábor)
K: Gondolom, akkor elváltatok a volt feleségedtől?
L: Azt hiszem, amikor megkapta az állampolgárságot, utána váltunk el; amikor már nem volt semmi veszélye annak, hogy esetleg őt kitoloncolják. Mert az sem volt annyira egyszerű; megcincálták kellőképpen. Idősebb volt nálam, meg egy fantasztikus nagy nő, ekkora keblekkel. Állati szép volt, és nagyon dekoratív, hát én meg ilyen, amilyen, és akkor mi ketten bementünk a KEOKH-hoz (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság), hogy az itteni papírjait elrendezze. Ott ült egy nagyon ellenszenves, dagadt nő az íróasztal mögött, és éreztette a hatalmát, hogy – azt mondja – „tekintettel a körülményekre, nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit is csináljak magukkal, de végül úgy döntöttem, hogy fölteszem az i-re a pontot”. Az után, hogy valaki átjött Romániából, akit ott porig aláztak, mindenét elvették, és egy bőrönddel jöhetett át. Iszonyatos. Semmije nem volt. Azt mondja, na végre, itt vagyok a hazámban, az anyaországban – mert a piros-fehér-zöld zászló meg a magyar himnusz neki nagyon fontos jelképek voltak –, és ez volt az első: bemegyünk a KEOKH-hoz, jaj, végre a testvéreim között vagyok, a népemnél vagyok, és akkor ugyanazt kapja, ami Romániában volt. Szóval én szégyelltem magam. De hát ilyen volt – most sem jobb.
További izgalmas történetek olvashatók a Meleg Férfiak, Hideg Diktatúrák című könyvben. Kapható Pesten az Írók Boltjában, Pécsett a Bagolyfészek antikváriumban, Szegeden a Grand Café-ban, online megrendelhető a bookline-on.
