Miss Mandarin a meleg szórakozóhelyek egykori transzvesztita sztárja. Karrierje egy véletlennek köszönhetően indult és Budapest közismert szórakozóhelyein végződött.
Egyszerre jelentkeztem a színművészetire és a jogira, majd természetesen a jogira felvettek, de a színire nem. Összesen hatszor próbálkoztam: háromszor a rendezői, háromszor a színész szakra, aztán jogász lettem. Utána eltemettem magamban ezt az egészet: hogy hát, istenem, ez a sors, ennek így kellett lenni, biztos nem is voltam olyan tehetséges. És aztán eltelt egy jó pár év, és egyszer csak azt mondta egy kedves barátom, hogy ők rendeznek egy bulit, és a múltkori buliban csináltak egy ilyen kánkán számot, a Macskákból egy részletet, és annak őrült sikere volt. De most az, aki akkor ővelük volt, az nem akarja csinálni, hogy nincs-e kedvem?
2014-ben, az Alteregóban. Forrás
És hát akkor azt mondták, hogy: ezt neked folytatnod kell, mert ez olyan jó. Utána először eltelt egy fél év, mikor csináltunk egy újabbat, aztán megint egy félév vagy egy év, és szép lassan begyorsultunk: hogy először csak szilveszterre, aztán nőnapra, meg húsvétra is lehetne. Aztán egyszer csak, szájhagyomány útján terjedve, eljutottunk a "hegyre", és ott már kicsit színpadszerű körülmények között csináltunk többször műsort. Mikor pedig az Arizona megnyílt, akkor oda hívtak. Az már egy nyilvános meleg hely volt.
1986-ban, egy zártkörű rendezvényen
K: De hol is lehetett akkor, a hetvenes években ismerkedni? Voltak klubok vagy valami hasonló?
V: Nem. Klubok egyáltalán nem voltak. Nyilvános helyek voltak, azok a bizonyos „cruising area”-k, ahol ismerkedni lehetett. Voltak ilyen helyek... vagy hallotta az ember... Az én időmben, sajnos, eléggé triviális helyeken: nyilvános vécék környékén, mondjuk, az Astoriánál, az Emkénél[4] lehetett ismerkedni, ahol én nagyon sokáig rettegtem végig is menni, mert hátha olyan valaki jön, aki tudja, és akkor azt gondolja, hogy én is... De hát aztán valahogy elmagyarázták, hogy van egy olyan szép mondás, hogy: szűznek maradni is, meg dugni is, együtt az nem megy. És hogyha nem ismernek meg, akkor sose fog kikezdeni veled senki, és akkor soha nem fog történni semmi. És persze voltak a fürdők, amelyeket már mindet szanáltak. Mindegyiket tönkre tették vagy koedukálták, megszüntették vagy eladták. Úgyhogy tulajdonképpen ezek voltak a fő ismerkedési helyek. És persze a baráti társaságok! Egy idő után kialakultak barátságok, haverságok, kisebb-nagyobb bulik, és hát ott ismerkedtél meg másokkal. Tulajdonképpen az volt a legbiztonságosabb, másrészről meg a legkulturáltabb is.
[1] Keleti István (1927-1994) rendező, színházigazgató. Pályája kezdetén az amatőr színjátszó mozgalomban dolgozott, majd a Népművelési Intézet, ill. az Országos Közművelődési Központ munkatársa lett. Egyik alapítója volt a Szkéné színháznak, s 1969-ben a Pinceszínháznak, 1985-89 között, nyugdíjba meneteléig a Budapesti Gyermekszínház, ill. Arany János Színház igazgatója volt. 1990-től a Paulay Ede utcai társulat stúdióvezetőjeként és dramaturgjaként tevékenykedett.
[2] Mezei Éva (1929-1986) rendező, szinkronrendező, drámapedagógus. 1952-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői tanszakán. Először a Vidám Színpadhoz szerződött, majd Egerben rendezett. 1957-től a Népművelési Intézet munkatársaként az amatőr színjátszás módszertani irányítója lett. Rendezett a rádióban, 1967-től a Pannónia Filmstúdióban, mint szinkronrendező dolgozott. 1985-től a Pinceszínház igazgatója volt.
[3] A The Star Sisters egy holland női poptrió volt az 1980-as években, 1983-87 között. Tagjai: Patricia Paay, Yvonne Keely, Sylvana van Veen (1983-85), Ingrid Ferdinadusse (1985–87). Első két albumuk során az 1940-es évek szving stílusát ültették át a diszkó korszakba, igen sikeresen. Külsőségekben is hűen utánozták a negyvenes évek háborús Amerikájának hangulatát, női katona- ill. tengerészegyenruhában léptek fel. Felvételeikben vegyítették az autentikus szving zenét, a jellegzetes régi gramofonlemez-hangzást és az akkori legmodernebb diszkó stílust. Később stílusváltással próbálkoztak, ám az europop stílusú albumuk nem aratott sikert. 1987-ben az együttes feloszlott.
[4] Az EMKE legendás kávéház volt, a Blaha Lujza térnél, az Erzsébet körút (1950-90 között Lenin körút) és a Rákóczi út sarkán. Eredetileg 1894-ben nyílt, a bérház földszintjén. Nevét az 1885-ben alakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületről kapta. A kávéház 1945-ben és 1956-ban is komoly károkat szenvedett; 1961-ben nyitott meg újra. Az épületben a rendszerváltás után egy ideig sörbár üzemelt, jelenleg pedig bankfiókok találhatók a helyén.
***
A Zolival készült teljes interjú a Meleg Férfiak, Hideg Dikatúrák című kötetben olvasható. Kapható: Író Boltja (Budapest), Bagolyfészek Antikvárium (Pécs), Grand Café (Szeged), és a Bookline-on.