A kékharisnya jelzőt ma már elég ritkán használjuk, valószínűleg azért, mert elég sokan vagyunk abból a nőfajtából, akiknek a tudomány, a politika, a szellemi csatározások nagyobb kihívást jelentenek, mint a háztartás anyáink szerinti vezetése.
(forrás: wikipedia)
A korai 1750-es években Elizabeth Montagu és mások női irodalmi kört alapítottak, ami forradalmi lépés volt a hagyományos, kevés agymunkát igénylő női elfoglaltságokhoz képest. Számos vendéget hívtak körükbe, köztük a botanikus, tolmács és könyvkiadó Benjamin Stillingfleetet. Stillingfleet nem volt elég gazdag ahhoz, hogy az alkalomhoz illően öltözzön, ami akkoriban többek közt fekete selyemharisnyát jelentett, ezért utcai viseletben érkezett, kék gyapjúharisnyájában. Ez valóságos hullámot indított el. A tagok egyikének férje Edward Boscawen tengernagy volt, aki a gyűléseket lenézően Kékharisnyás társaság („Blue-Stocking Society”) névvel illette.
Igazi kékharisnyák már a 17. században is voltak – nagyjából ebben a „harisnyás korban” kezdték el használni ezt a jelzőt.
A francia Hortense Mancini volt az egyik legemlékezetesebb.
(Hortense Mancini, forrás: wikipedia)
A 15 éves Hortense-t hozzákényszerítették Armand Charles de La Porte de La Meilleraye-hez, aki ugyan 55 éves volt, viszont Európa egyik leggazdagabb embere. Ez még nem lett volna baj, csakhogy hibbant is volt. Megtiltotta a fejőlányoknak, hogy háza táján felbukkanjanak, mert úgy vélte, hogy a tehén tőgye illetlen gondolatokat ébreszt bennük. Kiverette szolgálólányainak fogait, hogy azok ne tudjanak édesen mosolyogni a férfiakra. A kivert fogakból egy napon pedig bizarr kiállítást rendezett.
Ezek után Hortense igazán szerencsésnek érezhette magát, hogy neki csak azt tiltotta meg, hogy más férfiak társaságában elmosolyodjon vagy egyen, sőt, egyáltalán tartózkodjon. Éjjelente razziákat tartott ifjú neje lakosztályában, elbújt szeretők után kutatva, és ragaszkodott hozzá, hogy Hortense minden napjának legalább a felét a kápolnában töltse.
Ekkoriban szeretett bele Hortense a 16 esztendős Sidonie de Courcelles-be, az egyik udvarhölgyébe. Miután lebuktak, a férje mindkét lányt zárdába küldte. A lányok nem rettentek meg, hanem felforgatták a zárdát: tintát öntöttek a szenteltvízbe, megöntözték vele az apácák ágyait, és végül a kéménykürtőn keresztül megszöktek.
Hortense, hogy férje végképp ne érhesse utol, férfiruhát húzott és átszökött Londonba, ahol megírta történetét, és kiadatta, amivel legalább pénzt keresett.
Sok más érdekes hölgy között Hortense-ről is esik még szó a: „Kékharisnya lent és fent: Korai feministák és szerelmeik a XVII.-XVIII. században” c. előadáson 2015. február 13.án, pénteken 19. órakor a Labrisz-irodában (VIII. Szentkirályi VIII. kerület, Szentkirályi u. 22-24., a földszinten hátul jobbra van a bejárat. Kapucsengő: „Labrisz Egyesület”).
(forrás: wikipedia)
Szerzők: Dittera-Balogh Andrea - Takács Mária