Megyek a temetésedre. Most már legalább le tudok írni ilyen mondatokat is, pár héttel ezelőtt még nem ment. Nincs túl sok ruhám, kabátom is csak egy kék, lehet, hogy azt nem illik. Az Ági azt mondja, ne aggódj, szerintem a Milán tutira színesben jönne.
Utolsó előtti találkozásunkkor összezörrentünk vele valamin, szokás szerint valami politikain. Pár napig hordoztam is magamban ezt a vitát, gondolkodtam, meg egy kicsit szégyelltem is magam, bár a véleményemet fenntartottam, de úgy éreztem, hogy talán a hangnem nem volt megfelelő. Később bevitték a rendőrök. Aggódtam miatta, bár a lelkem mélyén tudtam, hogy ennél nehezebb dolgokkal is megbirkózott már. Aztán összefutottunk a kiengedése után egy tüntetésen, rögtön mondtam neki, hogy „bocs, nem akartam ennyire nyers lenni”, ő meg mondta, hogy „á, semmi gond előfordul az ilyesmi, néha vannak vitáink”. Aztán megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, és átöleltük egymást. Bár úgy éreztem, hogy nagyon nincs ott fejben, betudtam a fáradtságnak, meg a stressznek és egyáltalán nem gondoltam, hogy ez lesz majd az utolsó találkozásunk. Tudtam a depressziójáról, de úgy éreztem, hogy már jobban van. Nem így volt.
Pozsony, kép forrása: Facebook. a fotót készítette: Merész Gabriella
Nem voltunk közeli barátok, főleg az aktivizmus meg a melegségünk kötött össze. Azt hiszem, valamelyik Melegfrontos kiülésen találkoztam vele először a Gödör mellett. Fiatal volt, energikus, de kissé szeles. De az idők folyamán rendkívül tanulékonynak bizonyult. Később ketten mentünk Bécsbe a magyarországi helyzetről, melegmozgalomról beszélni, ő rollerezik, együtt meg röhögünk.
Bár láthatóan sok nehézséget hordozott magában, merész volt, és képes olyan embereket is megszólítani nyitottságával és párbeszédre való hajlandóságával, akiket a jelenlegi melegaktivista közeg egyáltalán nem ér el. Azokat a melegeket, akik soha nem mozdulnak; „heterókat”, akik amúgy nem barátkoznának, szélsőjobbosokat, akik jól elbánnának velünk. Nem félt új dolgokat, módszereket használni, néha pedig igazi, a szó teljesen nemes értelmében vett „troll” volt. Meg kell hagyni, ez utóbbit is mesterien csinálta. Nagyon sokat adott nekünk, és nagyon sokat tett értünk.
Emlékszem, amikor a „buzifoci válogatott” a „hajléktalan csapat” ellen játszott döcögős focimeccset a parlament árnyékában. Talán az volt az első alkalom, hogy bevetésre kerültek olyan saját kézzel és filctollal készített pólók, amiken többen, köztük Milán is, stigmáknak tekintett kifejezéseket írtak:
Fotó: Holland Kati
Mesteri trollkodása az Élet Menetén mindannyiunknak példaként szolgál. Balog Zoltán büszkén vonult a csak neki szervezett melegfelvonuláson.
Forrás: Képviselő Funky
A figyelemfelhívó ölelkezős-csókolózós flashmobokat együtt szerveztük a csak rövid ideig működő Pink Force csoport tagjaként:
Eredeti videó forrása
A BudapestPride szervezőjeként többször koordinálta a felvonulást:
Felhívta a figyelmet a HIV-szűrővizsgálat fontosságára:
Fotó: Holland Kati
Törökországban ebben a merész ruhában (bennem a hajnalig tartó Bad Taste bulikat elevenítette fel) vett részt az LMBT-felvonuláson:
Forrás: Facebook
Az egyik utolsó és legvakmerőbb akciója, amikor bemászott az orosz nagykövetség területére, így jelezve, hogy nem ért egyet a Putyin rezsimjének melegeket érintő intézkedéseivel:
Forrás: 444.hu
Mindemellett sok mindent mást csinált, ami nem melegmozgalom, de nagyon fontos mindannyiunk, és tágabb közösségünk számára: homokzsákokat pakolt az árvíz során, kiállt a szegények és a hajléktalan emberek mellett, párbeszédet kezdeményezett vele eltérő véleményen lévőkkel. Fel sem tudnám sorolni. Depressziójával végül nem tudott megküzdeni.
Rózsa Milán, nagyon fogsz hiányozni, mindig gondolunk majd rád.
A személyes visszaemlékezést írta: Seregély Ágnes