Az Eltitkolt évek című dokumentumfilm legidősebb szereplője, Ilona, 1956-ban volt fiatal és szerelmes. A forradalom kitörése, mint sokakat, váratlanul érte. Míg szerelme, Edit után vágyódva járt az utcákon, ismeretlen alakokkal találkozott. Egy évvel később, 1957-ben beszervezték.
Riporter (R): Mi történt ’57-ben?
Gál Ilona (GI): ’57-ben a rendőrség beszervezett. Talán ha tudtam volna, hogy nekem jót tenne börtönbe kerülni, nem hagytam volna magam. Az sokkal később terjedt el, hogy a leszbikusoknak a börtönökben virágzóbb az élet, mint a szabadságban. Én ’57-ben ezt még nem tudtam. Ez a beszervezettségi állapot három hónapig tartott. Hát ez verejtékes dolog volt… Nemcsak azért, mert valóban egy rohadt helyzet, hanem mert elrontotta nekem a szocializmust. Ha nem csinálták volna nekem ezt a bajt, akkor nem lett volna problémám a szocializmussal.
R: Ezután már nem tudtál úgy azonosulni a rendszerrel, mint előtte?
GI: Nem kellett azzal azonosulni. Végső soron nagyon szűk réteg „azonosult”, a legtöbb ember csak élt benne, viszonylag jól, aztán kész. Nem lehetett nagyon gazdagnak lenni, de azért eléldegéltünk, és egyre jobban, végső soron. Tehát megmaradt egyfajta jövőkép, hogy ez csak jobb lesz, ami értelemszerűen a rendszerváltással bezárult. Ezért én tulajdonképpen még lelkes is lettem volna, de ez a beszervezés elvette a dolog ízét.
R: A beszervezésre visszatérve: ez valami komoly dolog volt, összefüggésben azzal, hogy te leszbikus vagy?
GI: Nem, teljesen biztos vagyok benne, hogy azzal nem volt összefüggésben. 1957-ben, egyik délután bevittek a munkahelyemről, és kérdezgettek mindenfélét, de legfőképp arról, hogy mit csináltam az ’56-os események alatt. El kellett mesélnem egy csomószor, sőt le kellett írnom. Elolvasták, összetépték, bedobták egy szemétkosárba, majd mondták, hogy írjam csak le újból, mert ebből még mindig hiányzik valami. Hát én a legjobb tudomásom szerint az ég egy világon mindent leírtam. Fenyegetőztek mindenfélével, de nem bántottak. Már valamikor az éjszakában lehettünk, mikor mondtam, hogy mondják meg, mit akarnak tőlem. Végre kibökték, hogy még mindig nem beszéltem arról a bajuszos fiatalemberről. Na, amennyit én tudtam a bajuszos fiatalemberről, az igen csekély volt: Józsi volt a keresztneve, vezetéknevére nem is emlékeztem, és valahol bányász volt, talán. Vagy legalábbis ezt mondta magáról.
Forrás: life.time.com
R: Vele hogyan találkoztál ’56-ban?
GI: Úgy, hogy elmentem az Editet meglátogatni október 30-án. A Ferenc körútnak az a része le volt zárva, fegyveres fiatalemberek mászkáltak, a halottak fel voltak tornyozva a házak fala mellé. Csönd és béke volt, egyébként. Akkor megállított ez a Józsi, hogy hova akarok én menni a kis piros kabátomban. Mondtam, hogy ide a 36-ba, meglátogatni egy ismerősömet. A Józsi elkezdett nekem udvarolgatni, és elkísért a kapuig. Én nem nagyon figyeltem rá, pedig ő beszélt, beszélt, de hát én csak az Edittel voltam elfoglalva. Fölmentem, eltöltöttem egy kis időt náluk, és mikor eljöttem, a Józsi még mindig várt rám a kapuban, majd elkísért ennek a zárlatnak a végéig, ahol aztán ő már úgysem jöhetett tovább, mert ott volt szolgálatban. Én persze mentem tovább. Igen ám, de Józsi igazoltatott is, és megnézte a személyi igazolványomat. Talán erélyesebbnek kellett volna lennem vele szemben is, le kellett volna rázni, de hát én akkor is pipogya voltam, nála meg puska volt. Néhány nap múlva jött a házmester, hogy engem fegyveres fiatalemberek kerestek, és föl akartak jönni a padlásra, de ő elzavarta őket. Ennyi történt. Ezek után el is felejtettem a Józsit, mintha nem is élt volna soha! Ezek meg a Józsira vadásztak. De addigra én már úgy féltem a rendőröktől, hogy aláírtam, hogy mindenféléről tájékoztatni fogom őket. Nyilvánvalóan nem kellett volna… Talán sokkal rosszabb következménye lett, mint hogyha a sarkamra állok.
R: Mi lett a következménye?
GI: Hát jó, nem hosszan tartott ez a dolog. Egy tudományos intézetben dolgoztam, és lehet, hogy a kutatókról kellett volna tudni vagy tudatni valamit. De én hozzájuk képest gyerek voltam, és úgy is kezeltek többé-kevésbé, mint egy gyereket. Ha ők elszántan szervezkedtek volna a rendszer ellen, abba engem biztos nem vontak volna bele. Ráadásul heteken keresztül alig voltunk Pesten, jártuk az országot egy kutatás keretében, ahol én gyorsíró voltam. Mikor épp bent voltam, a szövegesítéssel foglalkoztam, nem értem rá figyelni, ki akarja megdönteni a szocialista rendszert. Ezért aztán meglehetősen egysíkú beszélgetéseim voltak a két tartótisztemmel. Három hónap elteltével megírattak velem egy papírt, hogy tudomásul veszem, hogy ez a kapcsolat megszakadt, de az ő részükről bármikor föleleveníthető.
R: És nem akarták később feleleveníteni?
GI: Nem, nem akarták. Egy darabig kínosan éreztem magam, de hát ez magából a dologból fakadt.
Forrás: Eltitkolt évek. Kiadja a Labrisz Leszbikus Egyesület.
Ha szeretnéd a könyvet megrendelni, kattints ide.
Nézd meg a teljes filmet az Indavideón: